Hír

Mostantól lesz igazi kaszálás a SZÉP-kártya: élelmiszert is vehetünk belőle a boltban

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-12-23|Frissítve: 2026-01-27

Ledobta a jóléti atomot Orbán Viktor, aki bejelentette, hogy februártól SZÉP-kártyával is lehet fizetni az élelmiszerekért a boltokban. Ezzel a SZÉP-kártya jóformán olyan lesz, mintha készpénzt adnának a cégek a dolgozóknak. 

Orbán Viktor kormányfő a tegnap közölt lakáshitel kamatstop után a Facebook-oldalán december 23-án bejelentette, hogy februártól az élelmiszerekért is lehet majd fizetni SZÉP-kártyával a boltokban. A miniszterelnök szűkszavú bejegyzése ennél többet nem árult el az új szabályokról, de már ennyiből is sejthető, hogy meg fog ugrani SZÉP-kártya népszerűsége a cégek és a dolgozók körében is.

Ha ugyanis a legalapvetőbb szükségleteinket, az élelmiszervásárlásainkat is fedezhetjük SZÉP-kártyáról, akkor az így kapott juttatás már szinte olyan lesz, mintha 2022-ben nettó bérként kapnánk. Ez azt eredményezheti, hogy a munkaadóknak érdemes lesz SZÉP-kártyába adni juttatást a dolgozóknak, hiszen ennek kedvezőbb a közterhe, mintha bért adnának. A munkavállalóknak pedig érdemesebb lesz ebben kérni például a cafatéria csomagjukat, hiszen ha élelmiszerre is költhetik a SZÉP-kártyát, akkor az már szinte olyan, mintha bármire költhetnék.

A kormány már eddig is erősen liberalizálta a SZÉP-kártya felhasználhatóságát, hiszen átjárhatóvá tette az alzsebeket, azaz akármelyik célra is kaptuk a SZÉP-kártyát (szálláshely, vendéglátás, szabadidő), bármelyikre engedélyezett célra felhasználhattuk. Ezt a lehetőséget legutóbb egészen 2022. szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány.

Emellett a SZÉP-kártyák lejárata is kevésbé jelent veszélyt a még a tavasszal hozott könnyítések miatt, hiszen a határidőt követő havi legfeljebb 3 százalékos levonás sem érvényesíthető a veszélyhelyzet végét követő 60. napig. 

A munkáltatók maximum évi 75 ezer forintig adhatnak támogatás a dolgozóknak a Széchenyi Pihenőkártya szabadidő alszámlájára, maximum 225 ezer forintig szállás alszámlájára és maximum 150 ezer forintig a vendéglátás alszámlájára. Összesen tehát évi maximum 450 ezer forint értékű juttatást kaphatnak a munkavállalók SZÉP-kártyára. Ha ezt teljesen élelmiszervásárlására fordíthatják, az havi csaknem 40 ezer forint. Ez egy átlagos jövedelmű család számára nem kis összeg, és ezt a munkaadó kedvezményesen tudja adni a dolgozóinak.

A Bank360.hu szakértőinek értékelése szerint a kormányfő által bejelentett liberalizálás sokkal népszerűbbé teheti a SZÉP-kártyát, viszont csapás lehet azoknak az ágazatoknak (szállás, vendéglátás), ahol eddig el lehetett költeni az így kapott juttatást. Ha ugyanis a mindennapi élelmiszerekre is el lehet ezt a juttattást költeni, akkor alighanem csökkenni fog a más célú felhasználás.

A kedvezményes öngondoskodási formák is a vesztesei lehetnek ennek az intézkedésnek, hiszen azoknál a cégeknél, ahol választani lehet a cafetéria csomag összeállításánál a támogatási formák közül, ott könnyen a SZÉP-kártya összeg maximalizálása lehet ezután a munkavállalók ésszerű döntése.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Érdemes lesz sietni: csak négy hónapig lehet élelmiszert venni a SZÉP-kártyával
2021-12-25

Érdemes lesz sietni: csak négy hónapig lehet élelmiszert venni a SZÉP-kártyával

Nagyon vonzó lehetőség lesz bolti élelmiszervásárlásra fordítani a SZÉP-kártyát, de a szabályokról megjelent rendelet azért erős korlátokat szab a felhasználásra. A legfontosabb az, hogy csak februártól május végéig lehet ezzel élni.

Elolvasom
Így fogadják el februártól a SZÉP-kártyát élelmiszerre az üzletláncok
2022-01-29

Így fogadják el februártól a SZÉP-kártyát élelmiszerre az üzletláncok

Februártól öt hónapig nemcsak meleg ételt, hanem szinte bármilyen élelmiszert is lehet venni SZÉP-kártyára. A nagy hálózatok már gyúrnak a lehetőségre, de érdemes lesz szétnézni, hogy melyiknél hogyan oldják meg a SZÉP-kártya használatot.

Elolvasom
Beszállt a Tesco és az Aldi is: itt lehet Szép-kártyára élelmiszert venni
2022-02-08

Beszállt a Tesco és az Aldi is: itt lehet Szép-kártyára élelmiszert venni

Egy hete az Aldi jelentette be, hétfőtől pedig már a Tescoban is lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Wekerle Plusz Energetikai Felújítási Támogatás és Hitel
2026-10-20

Wekerle Plusz Energetikai Felújítási Támogatás és Hitel

Cras mollis auctor nunc. Quisque id fermentum dui. Mauris at tincidunt lectus. Sed faucibus ipsum quam, et venenatis dui imperdiet non. Phasellus semper felis sed metus sollicitudin, fringilla facilisis est rutrum. Sed et nibh quis mauris lacinia aliquam. Nam facilisis egestas enim vitae porta. In lobortis facilisis sem aliquet semper. Vestibulum ac velit aliquet, sollicitudin libero quis, elementum dui.

Elolvasom
Wekerle Plusz Lakástakarék

Wekerle Plusz Hitel