Elemzés

Kiemelkedően magas a kamatmentes vállalati hitel elfogadási aránya

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-04-30|Frissítve: 2026-01-27

A koronavírus-járvány által sújtott iparágak megsegítésére hozta létre a magyar kormány a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt. A Magyar Fejlesztési Banknál igényelhető konstrukcióban 1 és 10 millió forint közötti kamatmentes vállalati hitel vehető fel. A kölcsönt a kereskedelmi bankokon keresztül is igénybe lehet venni - ők mondták el, hogy mely cégek és milyen mértékben érdeklődnek a konstrukció iránt.

 

A március 8. óta elérhető hitelprogramot azért indította el a Magyar Fejlesztési Bank, hogy támogassa a járvány által legnagyobb mértékben sújtott cégeket. A kölcsönt a vállalkozások bérre, járulékokra, rezsi fizetésre, készletfinanszírozásra és működési költségekre is felhasználhatják. A hitel maximális összege 10 millió forint, illetve a hitelösszeg nem haladhatja meg a cég 2019-es árbevételét. 

 

A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön november 30-ig érhető el, futamideje legfeljebb 10 év, amiből az első három év türelmi időnek számít - legkésőbb ezt az időszakot követően kell elkezdeni a törlesztést. 

Bevezetése óta a hitelprogram igénylési feltételeit többször lazították, az eredetileg a turizmus és vendéglátás, illetve szabadidős szolgáltatások számára elérhető konstrukciót kiterjesztették a kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásokra is. Lazítottak azon a szabályon is, hogy teljes lezárt 2019-es üzleti évvel kell rendelkezniük az igénylő cégeknek, így már azok is igénybe vehetik akik 2019-ben alakultak. 

 

“Április közepe óta már a 2019-ben alapított cégeket sem zárják ki az igénylők közül, igaz, annak az elvárásnak továbbra is meg kell, hogy feleljenek, mely szerint csak olyan vállalkozások igényelhetik a hitelt, melyek 2019-es üzemi eredménye pozitív” – közölte Forrás Dávid, a Bank360 tartalomfejlesztési vezetője. 

 

Hozzátette: az MFB Pontoknak otthont adó kereskedelmi bankoktól származó április közepi adatok alapján a hitelprogram iránt óriási az érdeklődés.

 

Április közepén már kilenc ügy volt folyósítási szakaszban - árulta el a Budapest Bank a Bank360 kérdésére. Elmondták, hogy közel 300 hiteligénylést nyújtottak be hozzájuk, megközelítőleg 2,4 milliárd forint értékben. Nagy számban igénylik a hitelt a vendéglátóiparban működő cégek, a bank elmondása szerint a kérelmezők fele ebben a szektorban működő vállalat. Emellett a turisztika és a kulturális területekről is jelentős számban érkeznek az igénylések. Ugyanakkor hozzátették, hogy a jogosult TEÁOR kör bővítésének következtében a kereskedelmi ágazat részaránya is növekedésnek indult. 

 

A Budapest Bank magas, 92 százalékos jóváhagyási arányról számolt be, az elutasítások leggyakoribb okának pedig azt jelölték meg, hogy a jogosultsági körnek nem megfelelő főtevékenységgel működik a vállalat, vagy a 2019-es üzleti éve nem volt nyereséges. A banknál azt tapasztalták, hogy sokan már csak az igény benyújtásakor szembesültek vele, hogy nem jogosultak a kölcsönre. 

 

Az MKB Banknál is a vendéglátói szektorból jövők nagy számáról adtak tájékoztatást a Bank360-nak, de kiemelték, hogy a TEÁOR lista bővítése óta jogosulttá váló vállalatok érdeklődése is folyamatos. Elmondták, hogy tapasztalataik szerint az ügyfelek nagyobb aránya élt a hitelösszeg maximális kihasználásával.  

 

Több ezer társaság érdeklődéséről számolt be a kamatmentes kölcsön iránt az OTP Bank. A banknál április közepére a befogadott kérelmek összege átlépte a 9,2 milliárd forintot. 

 

Elmondták, hogy a vendéglátás és szálláshely szolgáltatást nyújtó vállalkozások igényelték náluk legnagyobb arányban a kölcsönt, de a kereskedelemmel és gépjárműjavítással foglalkozó cégek is jelentős számban képviseltetik magukat az igénylők között. A hitelkérelmek átlagos összege 7,2 millió forint volt. Azt OTP-nél 5 százalékra tették a hitelkérelmek elutasításának arányát. 

 

A hitel indulása óta eltelt másfél hónapban harminc esetben folyósított a Takarékbank, több mint 250 millió forint értékben. A szerződéskötések összértéke megközelítette az egymilliárd forintot. További 400 ügyletük tart a szerződéskötés előtti fázisban, melyek értéke közel négy milliárd forintra tehető. Ezen felül bírálat alatt 800 ügy áll, majdnem hét milliárd forint értékben. 

 

A banknál az éttermi és mozgó vendéglátással foglalkozók több mint az igénylők harmadát tették ki, de sokan fordultak hozzájuk az italszolgáltatás, a személyszállítás, a fodrászat és szépségápolás, illetve a szállodai szolgáltatás területekről is. A jóváhagyási arányuk 96 százalék volt, az elutasítások indokának, gyakoriságuk alapján, a következőkről számoltak be:

 

  • nem volt megfelelő a TEÁOR,
  • többségi tulajdonos-váltás történt 2020. március 18. óta (e tekintetben könnyítést vezettek be április 12-től, már csak a program elindítása óta történt tulajdonosváltás nem engedélyezett),
  • a megvalósulási helyszín nem volt bejegyezve a cégkivonatban,
  • negatív volt az üzemi eredmény a 2019. évi gazdasági adatok alapján, valamint hogy
  • nem volt megfelelő a gazdasági formakód.
Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

A Kamatmentes Újraindítási Kölcsönért biztosítékot kell vállalni
2021-04-07

A Kamatmentes Újraindítási Kölcsönért biztosítékot kell vállalni

A vállalkozói ingyenhitel kedvező kamatozású, de a kisvállalkozásoknak tulajdonosi felelősséget kell vállalniuk, ha nem rendelkeznek ingatlanvagyonnal. A Bank360 megvizsgálta, milyen hátránnyal jár ez a lakossági hitelekhez hasonlítható feltétel az Újraindítási Gyorskölcsön esetén.

Elolvasom
Mire nem veheted fel a Kamatmentes Gyorskölcsönt?
2021-05-27

Mire nem veheted fel a Kamatmentes Gyorskölcsönt?

Az egyik kedvező formája a kisösszegű vállalati hiteleknek a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön, amit kifejezetten a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalkozások segítésére hoztak létre. Egyéni és társas vállalkozóknak egyaránt nagy segítséget jelenthet a március óta elérhető kölcsön, érdemes azonban megnézni, mire lehet felhasználni. Utánajártunk, milyen költségek fedezhetők az Újraindítási Gyorskölcsön segítségével. 

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Wekerle Plusz Energetikai Felújítási Támogatás és Hitel
2026-10-20

Wekerle Plusz Energetikai Felújítási Támogatás és Hitel

Cras mollis auctor nunc. Quisque id fermentum dui. Mauris at tincidunt lectus. Sed faucibus ipsum quam, et venenatis dui imperdiet non. Phasellus semper felis sed metus sollicitudin, fringilla facilisis est rutrum. Sed et nibh quis mauris lacinia aliquam. Nam facilisis egestas enim vitae porta. In lobortis facilisis sem aliquet semper. Vestibulum ac velit aliquet, sollicitudin libero quis, elementum dui.

Elolvasom
Wekerle Plusz Lakástakarék
2026-10-20

Wekerle Plusz Lakástakarék

Cras mollis auctor nunc. Quisque id fermentum dui. Mauris at tincidunt lectus. Sed faucibus ipsum quam, et venenatis dui imperdiet non. Phasellus semper felis sed metus sollicitudin, fringilla facilisis est rutrum. Sed et nibh quis mauris lacinia aliquam. Nam facilisis egestas enim vitae porta. In lobortis facilisis sem aliquet semper. Vestibulum ac velit aliquet, sollicitudin libero quis, elementum dui.

Elolvasom
Wekerle Plusz Hitel
2026-10-20

Wekerle Plusz Hitel

Cras mollis auctor nunc. Quisque id fermentum dui. Mauris at tincidunt lectus. Sed faucibus ipsum quam, et venenatis dui imperdiet non. Phasellus semper felis sed metus sollicitudin, fringilla facilisis est rutrum. Sed et nibh quis mauris lacinia aliquam. Nam facilisis egestas enim vitae porta. In lobortis facilisis sem aliquet semper. Vestibulum ac velit aliquet, sollicitudin libero quis, elementum dui.

Elolvasom