Széchenyi Kártya, SZÉP-Kártya és Széchenyi 2022: mi a különbség?
A jelenleg elérhető támogatási formák közül több is Széchenyi István nevét viseli: igényelhetünk többek között Széchenyi hitelt, SZÉP Kártyát, sőt, akár pályázhatunk is a legnagyobb magyarról elnevezett programban. A névrokonságon kívül azonban nem sok közös pontja van ezeknek a támogatásoknak, ezért a Bank360.hu most tisztázza, hogy melyiket mikor és milyen formában lehet igénybe venni.
ElolvasomErkölcsi bizonyítvány és hitelfelvétel: mihez kell, és mihez elegendő egy nyilatkozat?
A hazai bankok az állami támogatású hitelekhez sok esetben előírják a hitelfelvevő adótartozásmentességének és büntetlenségének bizonyító okiratát. A Bank360.hu most megnézte, melyik hitelhez kell erkölcsi bizonyítványt is csatolni, és melyik esetében elegendő csak egy nyilatkozat az eredeti dokumentum helyett. Bár az erkölcsi bizonyítvány beszerzése nem annyira bonyolult, mégis plusz feladatot jelenthet az ügyfeleknek.
ElolvasomMától még olcsóbbak a személyi kölcsönök
A THM-plafonról szóló rendelet és az alapkamat-csökkentés miatt július elsejétől legfeljebb 5,75 százalék lehet a személyi kölcsönök teljes hiteldíjmutatója 2020 végéig. A Bank360.hu megvizsgálta, mit jelent a csökkenés a törlesztőrészletekre nézve.
ElolvasomEgészségbiztosítás 2022
Mi az egészségbiztosítás és mire jó? Hogyan lehet összehasonlítani az ajánlatokat? Melyiket érdemes megkötni? Miért hasznos az egészségbiztosítás kalkulátor? Minden tudnivalót összefoglaltunk a cikkben.
ElolvasomSzámíthatunk munkanélküliként hitelre?
A bankok elsősorban a rendszeres jövedelmet és annak mértékét, valamint a munkaviszonyban eltöltött időt tekintik a legfontosabb hitelfelvételi garanciának. A Bank360.hu megvizsgálta, hogyan hat a hitelképességünkre, ha a járvány miatt elveszítettük a munkánkat.
ElolvasomMilyen hitelt kaphat a cégem?
Számos oka lehet annak, ha egy cégnek hitelre van szüksége. Mielőtt elhamarkodott lépéseket tennénk, vagy akár hagynánk elmenni a lehetőséget, érdemes végiggondolni, mit is szeretnénk és milyen elvárásaink lehetnek.
ElolvasomNHP Hajrá: újabb könnyítéseket jelentett be a jegybank
Módosul az NHP Hajrá hitelprogram, további könnyítéseket jelentett be Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
ElolvasomBabakötvény 2022
A Babakötvény minden 2005. december 31. után született gyermek számára létrehozott állami életkezdési támogatás. Miután a Magyar Államkincstár a gyermek születéséről értesül, ezt követően az állam egy egyszeri, jelenleg 42 500 forintos alaptámogatást helyez el egy letéti számlán, az úgynevezett Start számlán. Ehhez kapcsolódóan a szülők, családi hozzátartozók további rendszeres vagy alkalmankénti megtakarításokat fizethetnek a gyermek számára, amennyiben valamely banknál vagy befektetési szolgáltatónál nyitnak a gyermek nevére egy Start értékpapírszámlát. A kamatokkal növelt megtakarításokat a gyermek 18. életévének betöltése után veheti fel.
Elolvasom

